Puszta Magyarország szívében!

Kedves Vendégünk!

Magyarország egyik leghíresebb pusztája a Bugaci puszta. Ha meglátogatja az itt található bemutatóhelyeket, megkóstolja az itt kínált ételkülönlegességeket, akkor igazán érezheti, hogy az évszázadokon keresztül itt élt emberek a természettel együtt élve hogyan alkottak harmonikus közösséget. A puszta szóról alkotott képzetünk kitárulkozik, ha ennek az útmutatónak a segítségével bejárjuk a bugaci puszta minden zegzugát. Egy napi pusztai barangolás után, hiteles képet kaphatunk Bugac múltjában gyökerező természeti és néprajzi örökségéről.

A pusztára belépve különös hangulatú, erdővel övezett tájkép tárul elénk. A pusztát gyalogosan, vagy a bejáratnál bérelhető lovaskocsin járhatjuk be. A széles földút az un. Alsópusztán halad. Ezen a homoki legelőn találkozhatunk szürkemarha gulyával, rackanyájjal vagy éppen a legelő bugaci ménessel. A gyepen sétálva lépteink elől apró sáskák hadai menekülnek, tavasszal a pacsirták dala tölti be a pusztát, vörös-vércsék szitálnak zsákmányra lesve, egerészölyvek keringnek a magasban.
A bejárattól néhány száz méterre, balra letérve egykori pásztorépítmények korhű másai láthatók.
A vesszőből és nádból készült építmények az időjárás viszontagságaitól védték a pásztorokat és állataikat egyaránt.
Már távolról felsejlik a híres Pásztormúzeum kör alakú építménye, mely a pusztabejáratától kb. két kilométerre található. A mellette álló, öreg kocsányos tölgyek a puszta múltjáról mesélnek. A hatalmas lombkoronák kellemes árnyékot nyújtanak az alattuk megpihenőknek.
Az épületben elhelyezett kiállítás a bugaci pásztorélet tárgyi emlékeit és a környék élővilágát mutatja be. (Látogatható: május 1-je és október 31-e között, 10-17 óráig. Telefon: 06-76/575-112.)A múzeum épülete előtt a híres alföldi fafaragó Polyák Ferenc alkotását látjuk, mely egy jellegzetes, munkában megedzett pusztai emberarcot ábrázol.
A múzeum mögött találjuk a Kiskunsági Nemzeti Park alapító igazgatóinak emlékére, réti mészkőből készült emlékhelyet.
A múzeummal átellenben levő parkolóban elhelyezett információs tábla a túrázni vágyókat segíti az eligazodásban. Megtalálhatjuk rajta a látnivalókat és a területen futó túrautak és tanösvények útvonalát.
A parkoló szomszédságában találjuk a lóistállót valamint az őshonos háziállatok bemutatóhelyét. A lovak mellett láthatunk itt mangalicát, rackajuhot szürke marhát és pásztorkutyákat.
Az állattartást szolgáló építmények előtti terület a lovasbemutatók helyszíne. Májustól októberig naponta mutatják itt be ügyességüket a bugaci csikósok és lovaik.
Játékos kedvű felnőtteknek és gyerekeknek ajánljuk a Sáska"járás" elnevezésű szórakoztató sétautat. Aki végigjárja, játékos próbákon keresztül szerezhet közvetlen élményeket, benyomásokat. A sétaúthoz tartozó térkép a Pásztormúzeumban kérhető.
A mangalica szállástól induló sétaút igazi meglepetést tartogat, mert a puszta egy teljesen más arculatú területére vezet. A homoki erdőbe besétálva, miközben megismerkedhetünk az itt élő fás szárú növényekkel, egy meredek kapaszkodón át magas homokbucka tetejére jutunk. Innen körültekintve Bugac egyik kiemelkedő természeti értékét, a híres Ősborókást láthatjuk.
Itt egy fokozottan védett terület határához érünk, ezért innen vissza kell fordulnunk. Kb. 300 méter után az odukert felé vehetjük útirányunkat. Itt a gyakorlati madárvédelem néhány fontos eszközével ismerkedhetünk meg. Az odukertet elhagyva utunk az istállók közelében lévő nyári álláshoz vezet. A gémeskút körül a pásztorok és háziállatok egykori ideiglenes szálláshelyét láthatjuk.
Akik hosszabb túrázásra vágynak, azoknak ajánljuk a piros kereszt jelzésű túraútvonalat vagy a két tanösvényt. Érdemes legalább elgyalogolni a piros kereszt jelzést követve a kilátótoronyig.
A 2 km hosszú Boróka tanösvény a Pásztormúzeumtól a Hittanya vasúti megállóig halad. A színes táblák a kisvasút történetéről és a puszta élővilágáról valamint az állattartás hagyományairól mesélnek. A 3 km hosszú Erdei tanösvény a homokbuckás eredeti növényzetét és az ember által megváltoztatott növényvilágot hasonlítja össze.


Minden látogatónak kellemes időtöltést kívánunk Bugacpusztán!

A Kiskunsági Nemzeti Park elérhetősége:

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19.
Tel.: 76/ 482-611, 501-596
Fax.: 76/481-074
e-mail: oktatasio@knp.hu
honlap: http://www.knp.hu